Van-e értelme a XXI. században blogot írni?

A mai nap után, muszáj feltennem ezt a kérdést, ha másnak nem: Magamnak.

Ennek a blognak a napi látogatottsága napi 25 fő körül van. Igaz, az elmúlt napokban ez megkétszereződött (amennyi szó esett róla). De ez édes-kevés. Amit ide írok, azt eddig is tudtam, hogy BÁRKI láthatja, de kit érdekel? Senkit. De attól még az ember szereti megosztani a véleményét. És tisztában vagyok vele, hogy senkinek sincs semmi baja ezzel a bloggal, de értelmetlen. Időrablás.

 Krivácsy Balázs szerkesztő társammal, közösen létrehoztunk pár blogot, amelyekben az óráink menetét (talán pontosabb, hogy hiányait/különlegességeit) írtuk le. De ez az órák minimális része. Persze, nem abban a stílusban írtuk, amellyel velük is kommunikálunk. De én ezt még mindig nem tekintem bajnak. Igaz, hogy ők IS látják, de nem ők a célközönség. A célközönség az osztályunk. És velük szemben, ezt a hangnemet szokásunk használni. Tudom, sutyóság. De ilyen a mai fiatalság. Tudom. Merjünk mások lenni.

De azt legalább megnézték az emberek. És persze, bántó. Emiatt én már hajlok a bezárásra. És valami új formában való kinyitásra. Bár tudom, ezt már soha sem fogja elfelejteni,

Nem tudom, ezt hány ember olvassa. Sőt, hogy honnan, miért. De egy dolgot biztosan állíthatok. A tanárokról szóló blogok célja nem a bántás volt. Talán a feszültség levezetése? Vagy csak egy vicc. Egyikőnk fejében sem fordult meg, hogy ezeknek a láttán fog bárki is ítélkezni mind rólunk, mind az AKG-ról.

Ha valaki dönt bármiről, nézze meg a dolgok mindkét oldalát. Ezen a blogon is lehet találni különböző bejegyzéseket amelyek az AKG-ról szólnak... És ezek normálisan megfogalmazott mondatok, a külvilágnak!

Tisztában vagyunk tanáraink kedvességével illetve tudásával, és emiatt is nem győzőm hangsúlyozni, nem bántó szándékkal készültek a blogok.

Ha erre az egészre viszont más szemszögből tekintünk, akár jó dolgokat is láthatunk! Téma lettünk évfolyamon belül. Beszéltek rólunk csibéken. Jelen szempontból édes-mindegy, hogy becsméreltek-e, vagy istenítettek-e minket, ugyanis, az emberek meg fogják nézni ezt a honlapot.

Már csak az a kérdés, hogy meg tudjuk-e tartani a látogatókat.

Az egész fönti szöveg, tűnhet katyvasznak, mivel csak a gondolataim rögzítettem. És ezt egy gombnyomással megosztom az emberiséggel! És az elolvassa akit érdekel, akit meg nem az megy tovább.

Szó-mi-szó, jelen pillanatban annyit tettem az ügy érdekében, hogy kiszedem azt a link-blog-ot. A továbbiakról pedig le kell ülni beszélni...

Ám rájöttem miért könnyebb valamit leírni, mint az ember szemébe mondani. (Ez a tegnapi nyelvtan óra miatt történt.) Mert itt csak a verbális kommunikáció látszódik. A vokális illetve a metakommunikatív nem. Tehát amit én át akarok adni, annak csak a 9% jut át az olvasóhoz... Átlagosan. Ami elég kevés. (tudom, hogy ez nem nagy felfedezés, de attól még érdekes)