Napi sztori: Koncentrációzavar a BKV-n
Szeretek péteken felkelni, mert tudom, másnap már hétvége van.
De a péteket se szabad könnyen venni. Tartogat meglepetéseket.
Kilépek az AKG kapuján, szabadnak érzem magam, és tudom, egy újabb héttel kerültem közelebb a télhez, a téli szünethez, a karácsonyhoz, egy új évhez. Ez mind szép és jó, de azt is tudom, elérkeztem a végjátékhoz. Most jön a főellenség. Most jön csak a neheze.
Én egy alacsony "iskola-tűrőképességű ember" vagyok és nem elég nekem egy hétvége a pihenésre. A 4. hét után elfáradok és egy idő tán már unottan és kedvtelenül járok iskolába. Szerencsére ez nem látszik meg, ráadásul az AKG egy kicsit segített is, meghozta a kedvem a tanuláshoz, sokszor izgalmas óráink vannak. De most borúsan láttam 2009. utolsó három hetére.
Egy teljes nyomasztó hét Szabó Imre Monty tanár úrral rajzon és három(!) hosszú és fáradalmas hét professzor Nádori Gergellyel. Emellett csak örömömet lelem a két hét irodalomra Sík Eszter tanárnővel.
Amikor futnom kellett a villamos után már éreztem, hogy nem leszünk jóban ma a BKV-vel. A végén kiderült, hogy nem a BKV-vel van baj.
A Reitter Ferenc utcánál voltam, amikor anyám hívott, de csak annyit tudtam mondani, hogy jövök hazafelé. Ez zavart. Többet szoktam mondani. Elkezdtem gondolkodni, hogy miről kell neki tudnia, ami a következő hét napban szükséges lesz. Hát ez nem volt nagyon egyszerű.
Valami mindig megzavart. A felüljárón akkorát dobott a villamos, hogy azt hittem most borul fel. A legidegesítőbbek a reklámok. Nem hagyják az embert odafigyelni a saját dolgaira. A mellettem ülő nő folyamatosan köhögött. Így ment egészen a Zugló vasútállomásig, ahol át szoktam szállni, az ott megálló(7/7E/173/173E) buszok valamelyikére.
Hát nem a legtrágyább buszra szállok?
A leszállásjelző persze, hogy el volt törve és persze, hogy a fülem mellett lötyögött és persze, hogy nem tudok arrébb menni, mert beszorítanak. Hogyan koncentráljak én így, ezt magyarázzad meg nekem... Egy ilyen buszt esküszöm, még LEGO-ból sem lehet kirakni, könyörgöm.
Aztán sikerült megerőltetnem magam, de a végén ez lett a "vesztem".
Már mindent összeszedtem, de éreztem, hogy valamit elfelejtettem. Ritkán néztem csak föl nagy gondolkodásomban. Egyszer csak valaki rálépett a lábamra és akkor tekintettem föl egy pillanatra. Bocsánatot kért, én mondom: nincs baj. Kinéztem az ablakon, de nem fogtam föl, hol vagyok. Tovább gondolkodtam: mit felejtettem el?
Ment a busz tovább. Ekkor újra elkezdett lötyögni a leszállásjelző. Fölnéztem, kinéztem. Megláttam a benzinkutat és rájöttem mit felejtettem el.
Leszállni az előző megállóban...
