Szóval azért a pofátlanságnak is van határa!
Amilyen gusztustalanul vitte a rádiós páylázatokat a két nagypárt az bizony jellemző erre az országra. A két nagy párt összefogva, indított két olyan pályázatot, melyet nem lehet visszautasítani, irreális ajánlat volt. Kíváncsian várom, mi lesz a szimpátia tüntetések gyümölcse...
A FIDESZ és az MSZP elindított két(egy-egy) olyan pályázatot, mely kategóriákkal jobb volt a többinél, irreálos volt az ajánlat. Jól tudjuk mindekettő politikailag elkötelezett, nem is kicsit... A Sláger és a Danubius összefogtak, hogy szimpátia tüntetést szervezzenek, ők maradjanak a hullámhosszon. Szerintem ők biztos nem maradnak, de eredmény lehet, vagy nem indul el a rádió, vagy távoznak ORTT tagok, vagy megváltozik a szerepe az ORTT-nek, stb...
Nekem két bajom van ezzel: mindkét rádiót sokan hallgatták, tehát a nép ellen tesznek ha leveszik őket. Másik: az MSZP és a FIDESZ tudta, hogy botrány lesz, tudta, hogy a nép nem hülye, tudta, hogy ez alattomos, sunyi geciség, delbevállalta. MIÉRT? Mert őt csak a saját érdeke izgatja, úgy gondolja jó lesz neki, márpedig ha jó lesz szarunk a népre... Nem lesznek tömegek akik emiatt változtatják meg pártállásukat, mert a másik sem jobb, ugye... Az ORTT-t meg a legjobban az érdekli mennyi pénzt fizet, az nem, hogy milyen színvonalat képvisel. Ja és azt még nem mondtam: Nem szeretem egyik rádiót sem.
Na még mondok egy honlapcímet, amit ők csináltak, ha akarj jelentkezz, ha nem akarsz ne: http://www.radiotakarunk.com/
Végszóul a honlapon érdemes elolvasni a híres emberek mondtákos részt, a Viktor, Gordonka, Solymunk trióból utobbi mondta a legjobbat, pedig őt utálom a legjobban...