Svédcsavar a magyar fociban?
Nem fogok sokat írni fociról (pedig tudnék), megígérem, de most muszáj. Nagy lehetőség kapujában áll a magyarfoci, de nézzük át, hogy kerültünk ide és miért pont most?
A magyar labdarúgó-válogatott, legutóbb 1986-ban vett részt legutóbb világbajnokságon (VB), nem kell ecsetelnem milyen eredménnyel... Azóta kijutottunk az Atlantai olimpiára és egészen az elődöntőig menetelt a Sisa Tibor vezette U19-es válogatott (mindez tavaly történt). Aztán most jött a Loki sikere és válogatott is nagy siker küszöbén áll. Változás a magyar fociban? És ha igen kinek vagy minek köszönhető ez?
Tavaly egy ország szorított a Sisa-csapatnak, szép eredményt értek el, majd Sisát egyből elküldték... Azóta a helyére kinevezett holland mestert is elbocsájtotta az MLSZ (Magyar labdarúgó szövetség). Méltatlanok vagyunk a meglévő pár jó edzőnkkel (Gellei, Egervári, Sisa és én ide sorolnám Várhidit is). Várhidi Péter válogatotta nem játszott szép focit ellenben elkezdte azt a fiatalitási programot melyet már nagyon kellett (elküldte többbek közt Dárdait, emellett olyan nevek bukkantak fel, mint Vass Ádám, Tőzsér Dániel, Feczesin Róbert...). Aztán most meg itt van Erwin Koeman... De ugorjunk vissza picit mi is történt még ott mindenki Lothar-ja idején...
A 2003-as Forma 1-es futamon találkoztam vele először. Gyerekkorom óta Mönchengladbach-szurkoló vagyok - ahol Lothar Matthäus a profi pályafutását kezdte -, de Lothart személyesen nem ismertem. Akkor egy jót beszélgettünk, de semmi több. Időközben az akkori kapitány, Gellei Imre lemondott és nem volt szövetségi kapitány a válogatott élén. Aztán 2003. november elején eszembe jutott, mi lenne, ha egy nemzetközileg is ismert ember irányítaná a futballválogatottat.(...)Amikor leültünk az irodámban tárgyalni 2003 novemberében - Matthäus, a tolmács, Bozóky Imre és Puhl Sándor urak -, az MLSZ elnöke azt mondta, ők biztosan nem tudnak annyi pénzt előteremteni, amennyiért a Partizantól idejönne. Erre én kértem két napot és nemzetközi kapcsolataimnak köszönhetően - többek között a The Performers cég segítségével és az MLSZ részéről az Arcadom Rt. segítségével - biztosítottunk annyi bevételt az MLSZ-nek, hogy ne a szövetség büdzséjéből kelljen garanciát vállalni a fizetésére. - Pellady Péter
Még Bozóky Imre volt az MLSZ elnöke, mikor is Lothar Matthäus került a válogatott élére. Gyanítom nem egy ember kap hányingert ha azt a nevet hallja, hogy Pellady Péter. A feljebb idézett mondatból azt hiszem sok dolog kiderül a magyar foci akkori állapotáról. Matthäus elrontotta azt a keveset is a magyar fociban lehetett, ha a Pellady-Lothar korszakot nézzük 'pro és kontra', akkor előbbibe odakerül, hogy barátságos meccset játszottunk Brazíliával, Németországgal és pár másik nagyobb válogatottal... Matthäus-éra végén jött az MLSZ-MLL (Magyar Labdarúgó Liga, kinek akkor egy bizonyos Kisteleki István volt az elnöke) vita. Ekkor sikerült elzavarni Bozókit, meg a többieket, de volt nagtívum is: Kisteleki István lett a szövetség elnöke (pedig állította, hogy Ő csak Bozókit akarja leváltani)...
Aztán jött a Bozsik-korszak, erről inkább ne is beszéljünk... Majd a Várhidi Péter féle fiatalítás, erről írtam már és továbbra is állítom: ha az nincs, most a tisztes helytállásért küzdenénk. Majd most itt van Erwin, aki edzőként nagjából semmit, játékosként nyert Eb-t, de a legfontosabb: a testvére Ronald, véleményem szerint belőle él. Tartom, hogy a válogatott hozta a kötelező meccseket, kiengedett kettőt amin több is lehetett volna (Svéd és a Dán meccs).
(...)de valami azt súgja, hogy egy nullára győzünk(...)- Dzsudzsák Balázs
Dzsudzsák is természetesen optimista, a mondatrészre egy dolgot lehet mondani: úgy legyen! Nézzük át a várható kezdőcspatokat: a kapuban Babos helye tűnik biztosnak, a védelemben gyanítható, hogy mivel Bodnár lemondta a válogatott szereplést (a háláos gázolása miatt), a helyére behívott Szélesi lehet a kezdő. Középen Juhász helye biztos, már sok éve, a másik pillére a védelemnek az a Gyepes lehet, akit nyilván sokan (köztük én is) a felejthetetlen öngólsorozatáról jegyeztünk meg (válogatottban: 2 meccs, 2 öngól, aztán a Fradben 1/1...). Bár Mészáros vagy Tímár is játszhat ott. A balszélen Bodor lehet a kezdő, nem hinném, hogy Gaál Miklós egy ilyen sorsdöntő meccsen debütálna. Két védekező középpályás közül Dárdai helye tűnik biztosnak, míg a másik ember a sokak számára szimpatikus Halmosi lehet, aki a balszélen akárhol bevethető (őt Koeman tette erre a posztra...), bár Tóth vagy Vadócz is játszhat itt. Az első hármasban gyanítható, hogy Huszti, Hajnal és Dzsudzsák fog játszani, míg Hajnal kiegészítő ember a Zenitben (ráadásul sem Ő sem Dzsudzsák nem jobbszélső, ellenben Gerával), addig Hajnal és Dzsudzsák alapemberei klubjuknak. De nem kizárható Gera kezdése sem (ez elég nagy port kavart már idáig is...). A középcsatár Thorgelle lehet, aki megosztja a közvéleményt, sokan mondják, hogy sok gólt lő, de agresszív, sokat van lesen és reklamál. A Svédek várható kezdőcsapata: itt konkrét neveket nem tudok most írni, mindenesetre van pár sérült, emiatt is mondom, hogy el lehet kapni a svédeket!